Bizonyára észrevettétek, hogy az utóbbi időben kicsit eltűntem, a bejegyzések is kuszábbak lettek, inkább versenyeredményekről szóltak, mintsem a Lélekszilánkokról. Ennek több oka van: egyrészről a regény egy igen hosszú, ám remélhetőleg szép útra készül, amihez rengeteg plusz háttérmunka, javítgatás, csiszolás stb. szükségeltetik még, ám ehhez sajnos nem lehet fenn az oldalon teljes terjedelmében. A másik dolog sajnos a munkámból és az egyetemi elfoglaltságaimból adódik, ez az én saram, kár is erre fecsérelni a szót. Mindenesetre öröm az ürömben, hogy a történet első változata elkészült, 20 fejezettel lezártam. (aki szeretné a közzé nem tett történetet olvasni, privátban tud nekem írni, szívesen elküldöm).
Azonban mégis szeretném valamivel megköszönni, hogy hétről hétre követtétek a történetet (és ha úgy alakul, hogy mégis fenn lesz az egész, követni is fogjátok), ezért ezúton szeretnék megosztani egy apró részletet a következő készülő történetemből, melynek címe Csodálatos Bippa kilenc élete.
Akit érdekelnek a történelmi korok, szerette a Lélekszilánkok nyelvezetét, történetét, remélem, hogy ugyanolyan lelkesen olvassa majd ezt a regényt is, hiszen most is időutazunk majd, sokszor szó szerint, néha csak belecsöppenünk, egyszóval ismét csak azt tudom mondani, hogy tartsatok velem ebben az időutazásban.
"– Ha Mr. Evenrood nem lenne olyan csökönyös, talán az Ön tisztességén sem esett volna csorba – okított Madame Brikett, miközben egy újabb szirmot hímzett a készülő terítőre.
– Mr. Evenrood bizonyára okkal feltételezte Bippáról, hogy szeretőt tart, elvégre nyíltan mászkál Mr. Blackford-dal, ha nem tévedek – vetette oda a nővérem, Emma.
– Én is a szobában vagyok! – vágtam az asztalhoz a hímzőkeretet, és dühösen felpattantam a székről.
– Bianca Parker – szólt hűvösen Madame Brikett –, nem tűröm, hogy ilyen szemtelenül viselkedj, különösképpen most, amikor vendéget várunk.
Hát persze, Mr. Evenrood éppen ezekben a percekben száll lóra, hogy átszelje fél Angliát, és a mi társaságunkban teázzon délután. Mindazonáltal már megtanultam, hogy jobban teszem, ha inkább hallgatok, bólintottam és a kert felé vettem az irányt. Ebben a ragyogó nyári időben kellemes hűvös szél lengedezett a közeli dombok fölött, és virágzó rétek illatát hozta felém. Igaz, még soha nem jártam arra fele, mert a birtok határán hatalmas fenyves terült el, ahova úrihölgy nem teszi be a lábát, de minden este telekörmöltem a naplóm vele, ha James Blackford megkéri a kezem, az első utunk odavezet majd."
