2019. december 29., vasárnap

Várólista csökkentés 2020

Úgy tűnik, hogy lassan hagyománnyá válik a véghajrás teljesítés, nem sok hiányzott, de végül behoztam a lemaradást. Az elmúlt négy évben sikerrel vettem az akadályokat, 2016-ban, 2017-ben2018-ban és 2019-ben is elolvastam a bűvös tizenkettőt. A felhívásra, aminek lényege, hogy a régóta elolvasásra váró könyvek listája év végére csökkenjen, eddig mindig valamiféle koncepció mentén válogattam. Ez az idén sincs másképp, bár szerencsére egyre ritkább azoknak a könyveknek a halmaza, amik olvasatlanul porosodnak a polcon. A 2020-as válogatást bevallom annyira nem fogom szeretni, mert a listán néhány kivételtől eltekintve olyan könyvek szerepelnek, amik kevésbé érdekelnek, vagy beleolvasva pár mondat után visszaraktam őket a polcra. Az alaplista főként olyan könyveket tartalmaz, amik egyszer már bekerültek a 24-be, de végül nem olvastam el őket, vagy olyan régóta vannak nálam, hogy már arra sem emlékszem, hogy hogyan kerültek hozzám. Az alternatív listába pedig igyekeztem olyanokat csempészni, amik tényleg csak az időhiány miatt maradtak ki eddig az olvasmányaim közül. Ha te is jelentkeznél, ITT teheted meg!

A verseny-könyvek:
1. A. M. Aranth: Acorenu – Kiválasztva
2. Chuck Hogan: The Town – Tolvajok városa
3. James Dashner: Halálparancs
4. Michelle Hodkin: The Evolution of Mara Dyer – Mara Dyer változása
5. Theresa Révay: A muránói üvegműves lánya
6. Steven Saylor: A holtak méltósága
7. Kolozsi László: A farkas gyomrában
8. Golden Keyes Parsons: A Napkirály árnyékában
9. Krúdy Gyula: Drámai művek Színművek, jelenetek, töredékek
10. Gioconda Belli: Nők országa
11. Péntek Orsolya: Dorka könyve
12. Jessie Burton: Múzsa

És a cserelista:
1. Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk
2. Böszörményi Gyula: Nász és téboly
3. Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
4. Fábián Janka: Búzavirág
5. Fábián Janka: Az utolsó boszorkány lánya
6. Fábián Janka: Koszorúfonat
7. Mary E. Pearson: Az árulás szépsége
8. Anne Bishop: Holló a hollónak
9. Jászberényi Sándor: Budapest – Kairó
10. Kedves Tibor: A rinocérosz terápia
11. Zakály Viktória: Hanna örök
12. Nedim Gürsel: Allah lányai