2014. január 5., vasárnap

Kirándulás (novella)

Kirándulás

Elvágytam innen. Gondolataimban mind egyre erősebbé vált a gondolat: menni. Hittem, hogy jobb lesz, hogy akarattal eltéphetem a láncokat.

Kitöröltem hát a lábnyomokat a porból. Magasba rúgtam, és figyeltem, ahogy az apró szemek egyre csak szállnak, táncolnak az égig… majd megadva magukat földre zuhannak. Én nem akartam földre zuhanni. Elmém nevetett buta képzelgéseimen.

Így indultam útnak. Egyetlen hátizsákkal, vissza se nézve. Utam során megvetve néztem a kis patakot, amint sietve csorog vissza a nagy folyóba, amely tovább táplálja. Talpam alatt nagyot reccsentek az elsárgult falevelek, és viharvert száraz gallyak. Szorgos hangyák hordták őket szét, darabokra tépték, és vitték, vitték haza, együtt.

Egy percre újra megálltam, hogy szemügyre vegyem a Vörös Hadsereget, amint alakzatokba rendeződve védik a bolyt vélt támadásomtól.

Nem törődtem vele, tovább mentem. Kiértem a rétre.

Végtelen mező, távolban ismerős házak halvány körvonalai látszódtak. Egy madár – egy sas árnya vetült a földre a ragyogó napsütésben, büszkén körözött fölöttem, majd hatalmas szárnyait kiterítve lecsapott. Elragadta azt az apró kisegeret, mely menedéket keresve igyekezett haza.


Ránéztem a házakra. Mély levegőt vettem, és határozott léptekkel elindultam. Egy mozdulattal belöktem a nyikorgó faajtót, és megálltam az ismerős szoba közepén: hazajöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése