Kirándulás
Elvágytam innen. Gondolataimban
mind egyre erősebbé vált a gondolat: menni. Hittem, hogy jobb lesz, hogy
akarattal eltéphetem a láncokat.
Kitöröltem hát a lábnyomokat a
porból. Magasba rúgtam, és figyeltem, ahogy az apró szemek egyre csak szállnak,
táncolnak az égig… majd megadva magukat földre zuhannak. Én nem akartam földre
zuhanni. Elmém nevetett buta képzelgéseimen.
Így indultam útnak. Egyetlen
hátizsákkal, vissza se nézve. Utam során megvetve néztem a kis patakot, amint
sietve csorog vissza a nagy folyóba, amely tovább táplálja. Talpam alatt nagyot
reccsentek az elsárgult falevelek, és viharvert száraz gallyak. Szorgos hangyák
hordták őket szét, darabokra tépték, és vitték, vitték haza, együtt.
Egy percre újra megálltam, hogy
szemügyre vegyem a Vörös Hadsereget, amint alakzatokba rendeződve védik a bolyt
vélt támadásomtól.
Nem törődtem vele, tovább mentem.
Kiértem a rétre.
Végtelen mező, távolban ismerős
házak halvány körvonalai látszódtak. Egy madár – egy sas árnya vetült a földre
a ragyogó napsütésben, büszkén körözött fölöttem, majd hatalmas szárnyait
kiterítve lecsapott. Elragadta azt az apró kisegeret, mely menedéket keresve
igyekezett haza.
Ránéztem a házakra. Mély levegőt
vettem, és határozott léptekkel elindultam. Egy mozdulattal belöktem a nyikorgó
faajtót, és megálltam az ismerős szoba közepén: hazajöttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése